"Amikor sötétségbe borulnak az elvakult színek,hívogatóan szólít a morajló sziklás tengerpart.Feketébe burkolódzó kiégett és kihunyt csillagok,az árnyékok és fájdalmak közt csak engem akart.Utolsó lépteim és imádságok magas hegyek lábainál,a tenger sós illata és a sötétségnek mámorító szava,hívogatnak suttogó és szép hangon a szikláknál,megérezték lépteimet, látom ez a feledés nagy tava.Minden készen és nyitva áll előttem ezen az éjszakán,lenyugvó nap elköszönt tőlem a hegyeknek lankáin.A Telihold simogatja és betakarja arcomat a sötétben,elkísér most engem végső utamon a szerelemnek álmain.Mert ez az én nagy éjjelem az öngyilkosságra a sziklánál,hogy többé ne is érinthesse a hamis napfény az arcomat.Fiatalságom és megtépázott életem a tenger hullámaiban,a testi és lelki fájdalmaktól elvesztettem az álmaimat.Nagy és hatalmas hegyek érzik legbelül az érzelmeimet,síró hegedű szavát hallva, mint megannyi emlékképek,minden lehulló levélben és a távozó madarak dalaiban,tudom és érzem, hogy még mindig szeretlek téged.Az édes múlt csókja és finom illata betakarja ajkamat,csillagok és jeges hegycsúcsok kísérték hideg álmomat.Ahogy éjszakánként szeretkeztünk a vad tengerparton,nem sejthettem előre a végzetes és szomorú halálomat.Azt hittem, hogy örökké tart majd ez a mámorító érzés,benned élve megláthatom az örök szerelemnek halálát.Romantikus vad csókjaid és testednek mély bűvöletében,megéreztem benned a nagy szenvedélyeknek új hatalmát.De a viharok és a hazugságok áradata kitéptek mindent,a síró hegedű szavát hallva, mint nagy szelek és jégesők.Megannyi fekete hollók tépdesik és mardossák a testemet,elhagytak most engem az angyalok és az igaz szeretők.Mert ez az én nagy éjjelem az öngyilkosságra a sziklánál,Elborult pillanatban pont ott ahol szeretkeztünk leugorva,A mély sziklák és tengerparton zuhanva a sötét mélységbe,Telihold fényében és árnyékok között lebegve és siratva.Még egyszer visszagondoltam rád, ahogy mélyen szeretveSzívemnek zárt rejtekéből, a szerelemből téged kiragadva.Ott feküdtem az utolsó gyönyörű emlékeim hullámain,A tengernek sós és hideg vizében úszva már belefulladva."
Éreztétek már azt,hogy bár meg sem születtetek volna?
Hogy számotokra az élet kiszámithatatlan,vagy hasztalan?Éreztétek azt,mikor a világ ellenetek fordul,s ott üt ahol a legjobban fáj?Amikor átvernek,hátbatámadnak,pont azok a személyek,akikben a legjobban biztál?
Érezted magad értelmetlen léleknek,mikor senkinek sem kellesz?Érezted ,hogy a fejed majd szétrobban a sok rád aggatott jelzőtől,azt hogy már nem birod? Azt,hogy kiszaladnál a világból,nem is...az univerzumból?
Éreztetek már ilyet?? Én ezt át is éltem...
Minden áldott reggel rá kell jöjjek,hogy az este bevett altató nem hatott,mivel még élek,nem haltam meg.Pedig arra vágyok,mivel...mivel már senkim sincs,mindenki elhagyott,senkiresem számithatok,csak magamra,a halálra és a magányra!!
Hamarabb hoztam,remélem tetszik,de attol holnap leszz első fejezet is,ha akarjátok persze...Most komikért és pipákért fogok kuncsorogni,nameg feliratkozókért...
...Deea....
Jane Bennet
Születési név: Jane Anne Bennet
Születési dátum: 1996.augusztus 04.
Haja szine: barna-szőke-kék
Szeme szine: csokoládé barna
Magassága: 169 cm
Róla: ..Van szívem, csak az élet megtanított arra, hogy takarjam el, ne mutassam, mit érzek, ne lássák, ha vérzek..
Szóval ez lenne eme blog legelső bejegyzése.
Lehet már ismertek,lehet nem,lehet jól irok,lehet nem,de attól szivesen várom a feliratkozókat és a komikat :))
...Deea...
